Alfred Nobel 180 éve született
Száznyolcvan éve, 1833. október 21-én született Alfred Nobel svéd feltaláló, gyáros, a világ legrangosabb tudományos kitüntetésének alapítója és névadója. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:
Ősei Angliából származtak, a Nobilius nevet nagyapja, egy katonaorvos változtatta Nobelre. Nyughatatlan természetű, rendszeres képzésben soha nem részesült apjának fantaszta vállalkozásai sorra megbuktak, a család az adósságok elől 1842-ben Oroszországba menekült. Itt az idősebb Nobel kohókat alapított és robbanószerekkel kísérletezett, s miután aknái a krími háborúban "sikerrel" vizsgáztak, számos megrendelést kapott. Alfred a jólét évei alatt kitűnő neveltetésben részesült, a svéd és angol nyelv mellett elsajátította a latint, a franciát, az angolt és a németet is. A háború után a fegyverek iránti kereslet csökkent, a vállalkozás is tönkrement, a család pedig visszaköltözött Svédországba.
A kémia iránt érdeklődő Alfred Nobel figyelmét külföldi tanulmányútjai során keltette fel a nem sokkal korábban előállított, rendkívül robbanásveszélyes nitroglicerin, és fejébe vette, hogy biztonságosan szállítható formát ad neki. Stockholm közelében felépített gyára 1864-ben a levegőbe röpült, az áldozatok között ott volt Emil-Oscar nevű öccse és egy fizikus barátja is. A szerencsétlenség nem csak érzelmileg viselte meg: a hatóságok azután csak egy hajón, egyedül engedték dolgozni. Az életveszélyes munkát 1867-ben siker koronázta: Nobel szabadalmaztatta a dinamitot, a nitroglicerin és a kovasav biztonságos, könnyen kezelhető vegyületét.
Nemsokára feltalált egy gyújtózsinórral működő, biztonságos detonátort, majd a robbanógumit és a füst nélküli lőport is, halálakor 335 szabadalom fölött rendelkezett. Találmányai szépen jövedelmeztek, a hadiipar, de a bányák, az építkezések is rengeteg dinamitot igényeltek. Nobel napról napra, sőt óráról órára gazdagabb lett, nyolc országban, a többi között Magyarországon, Pozsonyban is volt gyára, övé volt a Bofors vállalat, érdekeltséggel rendelkezett a bakui olajmezőkben. Nobel élete alkonyán haza akart térni Svédországba, de a sors közbeszólt: 63 éves korában, 1896. december 10-én éjjel két órakor San Remó-i villájában agyvérzés következtében halt meg.
Korának leggazdagabb emberét vélhetőleg egy elsietett nekrológ késztette számvetésre. 1888-ban egyik elhunyt testvére helyett őt búcsúztatták a lapok, korántsem hízelgő szavakkal, keselyűnek nevezték, aki a halálon gazdagodott meg, és aki nélkül a világ csak jobb lehet. Nobel ezután jutott arra az elhatározásra, hogy vagyonát a világbéke és a tudomány haladására fordítja: az eredmény a mára Nobel-díj néven ismert kitüntetés lett. 1895. november 27-én kelt, híres végrendelete így rendelkezik: "...A tőke, amelyet hagyatékom gondnokai biztos értékpapírokba fektetnek, alapot képez, s ennek kamatát évente díjak formájában kell kiosztani azok között, akik az előző év folyamán az emberiségnek a legnagyobb szolgálatot tették." A testamentum svéd nyelven, ügyvéd közreműködése nélkül készült és tele volt pontatlansággal, így csak három évvel Nobel halála után rendeződtek a pereskedések, a bonyolult örökösödési és adóviták, s alakulhatott meg az örökség végrehajtójaként a Nobel-alapítvány. A Nobel-díjnak nevezett emlékérmet és a vele járó csekket Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják át azoknak, akik az előző évben kimagasló teljesítményt nyújtottak az orvostudomány, a fizika, a kémia, az irodalom terén, illetve a legtöbbet teszik a béke ügyéért, és 1969 óta a közgazdaságtudomány jeleseit is díjazzák. (A teljesen alaptalan legenda szerint a matematika azért maradt ki a sorból, mert Nobel felesége egy matematikussal szökött meg.)
Nobel családja vándoréletének következtében nem végzett rendszeres iskolát, de korántsem volt képzetlen: kiváló gyakorlati érzékkel és alapos műveltséggel rendelkezett, több nyelven beszélt és írt kiválóan. Különös egyéniség, magányos, visszahúzódó természet volt: soha nem alapított családot, egyetlen érzelmi kapcsolata egy virágáruslányhoz fűzte. Naivitása sötét pesszimizmussal párosult, például állandóan attól rettegett, hogy élve fogják eltemetni. A kitüntetések hidegen hagyták, rendszeresen áthágta a társasági szabályokat. A különc milliomos magát "Európa leggazdagabb csavargójának" nevezte: állandóan úton volt, mivel vállalkozásainak könyvelését ő vezette, és minden gyárában rendelkezésére állott egy laboratórium, ahová bevehette magát. Csak a kutatás érdekelte, munka közben sokszor az evésről, ivásról is megfeledkezett. Politikai nézeteit tekintve, a közhiedelemtől eltérően, nem volt sem radikális, sem békeharcos, vagyonát mégis a béke ügyét szolgálókra hagyta.
